Összefoglaló 6 hét után

Jó, tudom, kicsit elmaradtam az irogatással, de hát nem olyan könnyű dolog ez! Egyrészt a gépemen otthon szinte nonstop virusirtó fut - nem sok eredménnyel - ami rendesen leterheli szegénykémet, és2/5 karaktert elfelejt fölfogni (lásd előző bejegyzésben: jl érük agukat). Másrészt a kedves adwerb - ami megfertőzte gépemet - időnként kifejti áldásos hatását, ésmindenféle idióta rekéámokat jelenit meg. No meg persze munka, NBA döntő, Roland Gaross, EURO2008, Queens, Churchill kupa... Kevés idő marad irni. De igyekszem bepótolni!

6 hete, hogy itt vagyok! Az első 3-at egyedül töltöttem, az elég rossz volt. Nomád körülmények, minden ismeretlen, izgalom a munkában.

A lakást úgy vettem át, hogy csak alap felszerelések voltak meg. Nappaliban TV, ülőgarnitúra, vendégszobában egy kanapé, konyhában meg pár tányér. De háll istennek folyamatosan jönnek az újabb és őjabb felszerelések. Bár még most is 3/5 nap jön valami szerelő. Szerencsére az internetet is sikerült beköttetnem már az első péntekre.

A várost kezdem megismerni. A vártnál sokkal hamarabb, a 4. napon megkaptam az autómat. Bár az úthálózat rendkivül kaotikus. Össze-vissza mennek az utak, imádják a 3 sávos egy irányú utakat, mindenféle felfestés, tábla nélkül. A 3 sáv csak úgy a szélesség alapján hozzávetőlegesen becsülhető, mert felfestve tényleg nincs, és összevissza mennek. Index nélkül, kereszbe, mindkét oldalon vészvillogóval lehúzódva, stb. És ami még jobb, hogy látszik, hogy pár éve alakithatták ki ezt a rendszert, mert minden kereszteződés tele van nem használt lekanyarodósávokkal. Na én úgy eltévedtem 2 hétig minden este hazafelé, hogy hú. De lassan megtanulom. Már az első tankolásomon is túl vagyok.

A munka nagyon nehéznek indult. Az első 2 hétben volt 2x 3 óra felsővezetői értekezlet, igazgatói, Maktel Board, T-Mobile Board, Üzleti beszámoló, Kormánnyal való találkozó, Meg gigantikus márkaváltási rendezvények. Aztán elment a CEO szabadságra, és azóta csak 3 napot volt itt. Szóval szerencsére jutott idő az ismerkedésre. Most is épp Bonnban van. De holnaptól 2 hétig egyedül leszek. Jovica a kabinet társam szabadságra megy! Jaj

Aztán 3 hét után hazamentem 3 napra, hála a vizum procedúrának! Munkavállalási engedélyt nagyon könnyű itt szerezni! Pont 2,5 hónapja adtam le az első papirokat, és most ott tartunk, hogy a Budapesti Macedón nagykövetség várja az itteni külügyminisztérium visszajelzését arról, hogy megkaphatom-e azt a 30 napos vizumot, amiért majd haza kell megint menjek (Hurrá! Ez a jó része), ami csak 1 belépésre jogosit, tehát utána 30 napig nem hagyhatom el az országot a nyár közepén, és amivel itt elmehetek a Belügyminisztériumba munkavállalási engedélyt igényelni. Ez utóbbi lesz szerintem a legdurvább, már csak azért is, mert egy olyan légkondi nélküli épület 9. emeletére kell menni, ahol csak a 7. és 17. emeleten áll meg a lift, és 17%-os a rendelkezésre állása. Szóval ha épp működik, akkor sem biztos, hogy megéri beszállni, mert több, mint 50% az esélye hogy épp elromlik két szint között (amit ugye az 1-9-et jelenti).

Na a visszautam sem volt semmi. A jó öreg kis piros Peugeottal jöttem vissza, hogy Fanninak legyen autója. Persze telepakolva mindenféle cuccokkal a Horvát-Szerb-Macedón vámosok kéjes örömére. Ott kezdődött, hogy "Piroska" esetében már nem lehetünk biztosak abban, hogy kibirja az utat, ezért a lehető legkimélőbb üzemmódot kellett alkalmazni. 90 fölé a csak a legszükségesebb esetekben mentem. Aztán 20-25 perc alatt sikerült meggyőznöm a magyar határőröket, hogy nem lopott az autó annak ellenére, hogy Anyukám nevén van, és nekem nincs meghatalmazásom. Aztán 12 év német tanulásomnak köszönhetően fél óra német ékesszólásnak köszönhetően a horvát határőr is beleeggyezett, hogy elkezdjem visszapakolni mindazt, amit másodpercek alatt kihajigált az autóból. Mindenesetre hallva a nagy "német" hős nyilatkozatait a ZDF-en, Lukas Podolski is megirigyelte volna a körmondataimat. A tapasztalatokkal fölvértezve, a szerb vámosnál már azt is sikerült elérnem, hogy ki sem kellett pakolnom az autóból, elég volt csak kinyitogatnom az ajtókat, meg a csomagtartót. Ha tudták volnak, hogy 12 liter Villányi vörös van bent... Aztán ahogy haladtam délre, egyre jobban elolvadt az autóm hátránya a többi autóval szemben, és leszámitva néhány Bulgár nagyágyút, Nis környékén már szinte alig akadt, aki megelőzott volna. Sőt! Néhány Zastava és kiszuperált Yugo mellett úgy suhantam el, hogy öröm volt nézni. Hja, azok a szép idők, amikor a Kenese-Siófok szakaszon még a 160-at is kihajtottuk Piroskából... Rendőrrel egész úton csak egyszer találkoztam, még az autópálya előtt. Egy VHS kamerának tűnő eszközzel, meg egy óvodai közlekedési táblával (tudjátok, az a fehér ping-pong ütő, aminek egyik felén piros, másikon zöld pötty van) voltak feszerelve. Elképzelésem sincs, hogy épp mennyi lehetett ott a sebességhatár. Ez gyakorlatilag követhetetlen, mivel város vége táblák nincsenek, és a "sebességkorlátozás a következő kereszteződésig érvényes" elv szerintem ott nem érvényes, de legalább is megállapithatatlan, hogy mi számit kereszteződésnek. De végül nem büntettek meg! Sőt jól kiröhögtek, hogy magamtól megálltam. De hát mit tudtam én, hogy mit próbál mutatni azzal a hülye ping-pong ütőjével. Feltehetőleg azt, hogy tovább...
Ezen kivül a legnagyobb döbbenetet az keltette bennem, hogy a hülye GPS 50 km-en át minden kereszteződésnél el akart küldeni Pristina felé. Nem tűnt föl, hogy a személyautó/busz/kerékpár/gyalogos sorban páncélautót is lehetett választani...
No meg a Macedón határ! Ahol aszfaltos útra nem futotta a "senki földjén" A vámos tisztán érthetően kérte tőlem a "Zöld kártya"-t (láthatóan szignifikáns forgalmat bonyolit az 5-10 fős magyarság), és ahol előttem 3 Skopjei autóból kipakoltatták az 1-1 sporttáskányi csomagot, tüzetesen átvizsgálva azokat, de azt nem tudták kivárni türelemmel a vámosok, hogy a határőr végezzen a papirjaim ellenörzésével, igy becammogtak a kuckójukba, hagyva, hogy a "nagy fogás" ellenőrzés nélkül tovább hajtson.

folyt. köv.