Amikor beszóltam az angol nagykövetnek

Az egész úgy kezdődött, hogy Gábor éppen bent volt az irodámban, mikor fölhívta a felesége, és úgy ért véget, hogy beszóltam a Skopjei angol nagykövetnek.
Hogy mi történt közben?
Hát Gábor felesége belépett a már jól ismert International Woman Assotiation-be, ahol hamar tudomást szerzett a Valnetin napi jótékonysági bálról, amit az angol nagykövetség és az angol üzleti kamara szervezett a Continental szállóba. Igen, minket is elhívtak, és Thorstenékkel is találkoztunk ott. Hogy miért, azt nem tudom, de a terem közepére ültettek minket, így a szomszéd asztalnál ült az angol nagykönet a feleségével, a helyettese a feleségével, meg a konzul a feleségével.
Több közös momentumunk is volt az este folyamán - közvetlenül egymás után utasítottuk vissza a karaoké mikrofont, épp a délutáni alvásainkat beszéltük meg Thorstennel, amikor mintegy régi ismerőst üdvözölendő odalépett hozzá, és a ruhatárban is közvetlenül utána vettük ki a kabátunkat, mikor Thorstenékkel úgy döntöttünk, hogy átmegyünk egy bárba folytatni az estét. De az est fénypontja akkor esett meg, amikor a portás udvariasan közölni próbálta velünk, hogy az épp lassító autó még nem a mi taxink, hanem a nagyköveté. Ki gondolta volna, hogy a britt nagykövet nem sofőrrel jött. Szerencsére a sors megsegített minket, és látva, hogy a nagykövetet meglepte a gyors kiszállás, a jelentős zavarunkat egy frappáns "don't worry, we'll take it" (ne aggódj, elmegyünk vele mi) beszólással ellensúlyoztam. Nagykövet úr láthatóan vette a lapot, bár sajnos a magyar nyelvoktatásban képtelenség olyan szintre eljutni, hogy megértsem amit válaszolt. A poént az koronázta meg, hogy igazából az a mi taxink volt, de mi végül udvariasan átengedtük.
Hát így esett...