Bulgária, Bansko

A hétvégét Bulgáriában töltöttük.


Rendezett a MakTel egy Stratégiai Workshopot a Makedonski Telekom, és a mobil leányvállalatának (T-Mobile Makedonia) Top-Top-Top menedzsmentje számára. Top15-nek is nevezhetnénk. A koncepció az volt, hogy a hétvégét családostúl, kötetlen formában ott töltik, majd hétfőn-kedden megváltják a világot.


Bár én egyértelműen nem tartozom a Top15-be, de valahogy mégis bekerültem a meghivottak közé. Szóval nem kevés bonyodalom árán, de sikerült megszervezni, hogy Fannival kettesban csatlakozzunk a nagyokhoz, és Bulgária egyik ékszerében, a Banskoi siparadicsomban töltsük a hétvégét.

Az előzetes bonyodalmakról Fanni elkezdett irni egy bejegyzést, csak nem sikerült befejeznie, ezért ezt most nem részletezem. Elég annyi, hogy nem tudott végig ott maradni, hétfő reggelre Skopjéban kellett lennie. Ezt végül úgy sikerült megoldanunk, hogy vasárnap este elvittem a Bulgár-Macedón határra (kb. 2 órás út), és ott fölvette egy előre lezsirozott taxi, amit kb 13.000 Ft-nyi dénárárt elvitte Skopjéba (kb 2 órás út).

Ezt leszámitva a program fantasztikus volt.

A Katerino Spa resortban laktunk, ami a Bansko-Razlog völgyi hatalmas ingatlan projekt része. Ebbe tartozik bele egy 2x18 lyukú golf resort épitése is, ami kizárólag a resortban appartmant vásároltaknak van fenntartva. A szálloda 4 csillagos, minden igényt kielőgitő, bár azért nem kiemelkedően fényűző. A Spa részleg egy kb 15 méteres benti, és egy 5-8 méteres szabadtéri melegvizes medencéből, 3 szaunából, 3 különböző gőzkabinból, néhány élményzuhanyból, és egy nyitott kandallóval fűtött melegedő launge helységből állt. Kiegészitve persze különféle rekreációs, masszázs, és szépségszolgáltatásokkal. Szóval el lehetett lenni.

Reggeli, ebéd büfé rendszerben, ami maga után vonta az utánozhatatlan Matyi-reggeliket. Nagy tál gyümölcssaláta házi ribizlisjoghurttal leöntve, aztán bundáskenyér, sült baconnel, sült kolbásszal, kecskesajttal, paradicsommal, néha lazaccal. Aztán frissen sült palacsinta változó töltelékkel, majd hangulattól, és időtől függően 2-6 croissont vajjal és lekvárral, vagy mézzel. Mesés volt.

Persze azt is látni kell, hogy ott volt Macedónia 2 legnagyobb vállalatának teljes felsővezetése, szóval ők nem kispályások. Első este ugyan későn értünk oda (mondanom sem kell, hogy pénteken csak én dolgoztam délután is, a többiek mér dél körül leléptek) és lemaradtunk a vacsoráról. De szombaton amint belőptünk az étterembe, a T-Mobile vezérigazgatója meginvitált minket az asztalukhoz. Mit mondjak? Fél 11-ig húzódott el a vacsora, megittunk kb 400 EUR értékű bort heten, olyan szarvassültet ettünk főételnek, ami nem szerepelt a menüben, és bámulatosan jól éreztük magunkat.

És persze sieltünk is. A szállodától kb 20 kilóméterre van a kabinos felvonó alja, ami szinte a település (Bansko) központjából indul. Ide 15 percenként ment kisbusz a szálloda sigardrobjának az ajtaja elől. Szóval mintha pályaszállás lett volna. A pályarendszer szinte bármelyik Nyugat-Európai siparadicsommal fölveszi a versenyt. 70 km pálya, legalább 7-8 ülős felvonó, és az összes pálya behóágyúzva. Szerintem sokat elárul, hogy Febr. 28 - márc 1-én ott rendezik a FIS női világkupát esedékes versenyeit. http://www.banskoworldcup.com/ Nézzétek az Eurosporton! Olyan pályát csinálnak, hogy öregem, még lenézni is féltem. Amúgy a kiszemelt, kb 5-6 kilóméteres sáv már most le volt zárva, folyamatosan tolták rá a vizet pályamunkások hatalmas fecskendőkkel (hogy kellően jeges legyen), és folymatosan döngölték ratrakokkal. Nem bizzák a véletlenre. A kb 3-4 méter magas védőhálók egy része már ki volt feszitve, és a lelátót is épitették már.

Nagyon jót sieltünk! Szombaton csak Fannival foglalkoztam! Hihetetlenül fejlődik. Ez volt a harmadik sinapja, de a kéknek nevezett pálya, amin végül lekűzdöttük magunkat, szerintem sok, évek óta sielőt is lecsatolásra kényszeritett. Kb. 11.30-tól 5-ig megálás nélkül sieltünk. Hát nem is kellett altatni este.

Vasárnap aztán befizettünk neki egy 2 órás oktatásra, ami újra csak nagyot lenditett a technikáján. Ezalatt én csatlakoztam a Top15 sielő Top9-éhez. Öregem, ezek sielni is tudnak. Ha nincs az Altmann Gábor, akit meg-meg kellett várni, meg a meglepően szolidáris csapatszellem, akkor nem biztos, hogy tudtam volna tartani velük a lépést. Dejan Krstevski, aki 10 éve a T-Mobile pénzügyi vezérhelyettese például karácsonkor olaszországban átlépte a 120 km/órát, egy mért szakaszon.

Olyan a pályarendszer, hogy ha ügyesen lavirozik az ember, a tetejéről 2600-ról az aljára kb 960-ra megállás nélkül le lehet csúszni. Ez cirka 16 km. A végén a főnökömmel és Thorstennel (Technológiai vezérhelyettes) megcsináltuk. Az utolsó kb 6 km elég lankás, olyan erdei út szerű, de teljesen karbantartva, hóágyúkkal, éjszaka vilégitással. kb 3 km volt még vissza, amior a főnököm kitalálta, hogy versenyezzünk a parkolóig. Persze abban a pillanatban, amikor Thorsten és én épp lassitottunk, hogy bevárjuk őt. Ő ezt kihasználva bevágta magát golyóba, és csak odakiáltotta nekünk, hogy "Guys, downhill, who wins, takes the prize". Hát mondanom sem kell, nem volt egyszerű utolérnem, mert legalább 50 méter előnyt szerzett. De sikerült! Na nem tudom próbáltatok-e már 3 km-t megtenni golyóban. Ez kb. 5-6 perc még akkor is, ha igencsak repesztettünk. És hát persze kerülgetni is kellett a többi sielőt, meg a pályával is meg kellett kűzdeni. Hát mire beértem a főnököm, azt hittem, hogy szétrobban a combom. Föl kellett álljak kicsit lazitani. Ezt perzse ő sunyin kihasználta, és újra eltépett mellettem. Thorsten eddigre már föladta. Végül aztán megint beértem, és megelőztem, de folyt rólam a viz...

Jaj azt elfelejtettem mondani, hogy ez persze kedden délelőtt volt. Annyira elbűvölt mindenkit a sielés, hogy végül úgy döntöttek, hogy inkább hétfőn nyomják 6 helyett este 9-ig a szakmát, és kedden pedig sielünk.

Szóval innsbrukki lejtők rettegjetek, felkészültem!

Kedden aztán ezzel a versennyel fél 1 körül lezárult a sielés. Még gyorsan elpasszoltam a bérletemet 25 levért, a napijegy fele, visszamentem a szállodába, lezuhanyoztam és fél2 körül kicsekkoltam. De csak igy persze nem lehetett elindulni. Bár az idő kétségtelenül pazar volt, kristálytiszta levegővel, fantasztikus napsütéssel, de a hegytetőn lévő -2 fokból fene nem gondolta volna, hogy a fél felsővezetés rövidujjúban űcsörög a teraszon, és élvezi a napsütést. Sankinek nem akarózott visszaindulni. Én is ott ragadtam még egy órát. De aztán viszonlag az elsők között elindultam végül, mert este 7-kor már Skopjéban volt teniszem. Hát mit mondjak, nem panaszkodom...